Bajkó Kati: Miért jó Suskásnak lenni?

Pár éve merült bennem fel az igény a változásra. Még nem tudtam mit akarok, de ami körülvett az nem tetszett. Tele voltam alkotó energiával, de nem volt rá fizetőképes kereslet. Nehezen fogadtam el, hogy így megváltozott a világ. Egy nap annyira felbosszantott valaki, olyan megalázó alkudozásba kezdett hogy nem bírtam tovább. Valami azt súgta, amíg engedem hogy lebecsüljék a munkámat így is marad. Eldöntöttem hogy nem engedem. Aztán természetesen meginogtam, féltem attól hogy semmi sem történik. 

Így lavíroztam öntudat és szükség közt pár hónapig, amikor egy régi kedves ismerős egy telefonbeszélgetés kellős közepén témát váltott:- Meséltem neked már a Suskakörről? 

Nemleges válaszomra elmondott pár érdekesnek tűnő dolgot, majd javasolta hogy nézzem meg az oldalt, és menjek el a következő találkozóra. 

Nagyjából olyan érzéssel mentem el mint egy MLM tájékoztatóra. Mekkorát tévedtem!

Első meglepetésem az „Ezvankiadó” csapata volt. Egy ideje feliratkoztam a hírlevelükre, vettem tőlük könyvet. Hogy ők alapították barátaikkal a suskakört az magáért beszélt. 

Karcsi nyugodt, határozott tárgyilagos bemutató előadásától csapongtak a gondolataim. Mindenkire figyelt, és mindenki figyelt rá. Egyszerre úgy éreztem megtört a jég, itt az a lehetőség amit kerestem. Azt még nem értettem világosan miért suska, miért nem jó a forint, de valamiért ezt is el tudtam fogadni. Látva hogy mindenkinek jó, nem volt okom kételkedni benne. Elfogadtam, és kész! Szerencsére kereskedő alkat vagyok, eddig sem állt távol tőlem a valamit valamiért elv. 

 A piacon ugyan nem adtam el semmit, de a bemutató fantasztikusan felcsigázott, elgondolkodtatott. Hazafelé a párom kérdéseire nem is tudtam válaszolni, mert nem tudtam mit is mondhatnék arról hogy érzem itt a helyem.  Akkor alig másfél éves volt a kör. Megismertem személyesen az alapítókat, és azokat akik nálam csak egy-két hónappal jöttek előbb, de már tele voltak élményekkel .A második piacon értettem meg igazán hova kerültem, és a forint / suska téma is a helyére került. Juli megkérdezte tudna-e velem üzletet kötni. Azt mondta: annyit kérj hogy szívesen csináld meg!

Ilyet még nem hallottam addig sehol. Hirtelen világos lett miért annyi egy üveg lekvár, egy szelet sütemény. Mert itt nem az a lényeg hogy olcsó legyen, hanem az hogy finom, szép hasznos legyen amit kiadunk a kezünkből. Ilyen egyszerű! Ha tőlem nem sajnálják a munkámért kért suskát, én sem sajnálom a másiktól! És ettől mindenki jobban érzi magát. Nem a szükségleteinket elégítjük ki hanem az igényeinket, és ez nagy különbség! Annyi mindent szeretnénk, de a forintunk véges. Ez a különbség! A forintunk annyi amennyit más szán nekünk. Ha jobban teljesítünk akkor sem kapunk többet, legfeljebb nem kerül veszélybe az állásunk olyan könnyen. Ha több suskát szeretnék mindössze ki kell találni mire lenne igény, figyelni a keresletet, mert lehet hogy nálam otthon porosodik valami amire másnak igénye lenne. Szerintem mindenkinek van valami amiben ügyes, és szívesen csinálná ha lenne rá igény. Sütögető, kreatív holmikat készítő háziasszonyok, épp úgy megtalálják a helyüket mint a fúrni faragni szerető férfiak. A Karácsony előtti időszak a nagy zsákmányszerzések ideje , gazdát cserél sok ajándékba kapott holmi. Ilyenkor mindenki előveszi a kézimunka tudományát is. Ha többet vásárolunk mint amennyi suskánk van, nem érezzük az adósság terhét, inkább eltervezzük hogyan dolgozzuk le a mínuszunkat. De addig is, általunk is áramlik az energia, mert valakit épp hozzásegítettünk ahhoz hogy legyen csereértéke. 

Számomra a legnagyobb élményt az jelentette amikor lányunk lakodalmán suskások segítették az evés-ivás lebonyolítását. Az előkészítéstől a takarításig, húsz órán át talpon voltak. Persze nem hiányoztak a suskás sütik sem. Másnál a költözést segítették lelkes cipelők, kertet raktak rendbe, kerítést festettek. Láttam asszonyokat kivirulni attól hogy elismertük az ügyességüket. Alakultak kapcsolatok vannak már „suska babák”, barátságok születtek. Nagy beszélgetések Viktornál, garázsvásárok, kirándulások, sorolhatnám bármeddig. Azt hiszem mindenkinek vannak hasonló élményei. Csak el kell engedni a fantáziánkat. Nyitottá válni, befogadni a változást.

Megismertem hozzám hasonló gondolatokkal bíró társakat, és olyanokat akik egész máshogy látják a világot.. Észrevettem hogy sokkal nagyobb türelemmel fogadjuk el egymást mint a napi gondokkal terhelt forint világban. Több mint három éve érkeztem, és itt is akarok maradni. Van még mit tanulnom, és megnyugtat hogy ebben segítenek a többiek. 

Korábban is úgy gondoltam, csak akkor lehetek szabad ha tiszteletben tartom mások szabadságát. Örömmel vettem tudomásul hogy itt is ez az elv. Annyi a szabadságod amennyit felelősséggel bírsz! Megszívlelendő tanács. Mert csak így lehet együtt működni. Hozzátenném egy kedves régi tanítóm mondatát: ahogy tőled, úgy neked! Tiszteljük a másikat, és tisztelni fognak minket. Ha becsapjuk a másikat akkor elfogadjuk a csalást mint érvényesülésünk eszközét,  akkor magunk sem várhatunk mást. Ezért nem kell irányítani felügyelni az egymás közti cseréket senkinek kívülről. Mert mindenkinek érdeke az egyéni felelősségvállalás.

Miért jó Suskásnak lenni?
Scroll to top